„Azon a kora nyári délutánon, Szombathelyen, érezni lehetett a feszültséget a levegőben. A Művelődési és Sportházban zsúfolásig megteltek a lelátók. Akinek nem jutott jegy ülőhelyre, az állóhelyet keresett magának, bár fontos megjegyeznem: hivatalosan állóhelyi jegyet nem is adtak ki! Kezdés előtt fél órával már szinte tűt sem lehetett leejteni a nézőtéren, de a nagytermet még sejtelmes félhomály, hangulatvilágítás fedte. Azt azonban látni lehetett így is, hogy eddig még soha nem tapasztalt módon pazar a terem dekorációja, és a színpadon fehér egyenruhás zenészek készülődnek. Az egész nagyon hasonlított egy színházi előadás előtti percekhez: halk duruzsolás a nézőtéren, közben a színpadon hangol a zenekar. A „színfalak” mögött szintén érződik a feszültség. A Művelődési és Sportház igazgatójának irodája protokoll helyiséggé lett átalakítva, és most a város és a megye vezetői valamint a szervezők köszöntötték szemmel láthatólag megilletődve, elfogódottan a külföldi vendégeket, versenybírókat. A színpad mögötti folyosón ekkorra felsorakoztak a táncospárok, de most nem magyarul, hanem angolul folyt a társalgás közöttük. Angolul, hisz eddig Magyarországon még soha nem látott számú külföldi versenyző készülődött a versenyre. Antal Imre, aki mint műsorvezető kap majd szerepet az elkövetkezőkben, még egy viccet mesélt – ezzel is oldva a feszültséget – a zenekar vezetőjének. Amikor Farkas István alezredes, a Belügyminisztérium Határőrség Központi zenekarának vezetője bejött a színpadra, és fellépett a karmesteri emelvényre, kigyulladtak a fények. A rivaldafények aztán látni engedték valódi pompájában a nagytermet. A meglepetés és csodálkozás moraja után hirtelen csend lett a nézőtéren. Azt is hallani lehetett, amikor a Farkas István karnagy a karmesteri pálcájával kopogtatva figyelmet kért a zenekartól…
Majd a pattogó induló hangjára és a közönség ütemes tapsára bevonultak a versenyzők a parkettre. Mindez 1966-ban történt. Akkor csak reméltük, hogy a Savaria Nemzetközi Táncverseny egy hosszú sorozat lesz.”
(Balikó Károly: A Savaria Nemzetközi Táncverseny első 40 éve)
Az ország legrégibb hagyományokkal rendelkező táncversenye 2019. június 1-én kerül megrendezésre, az AGORA - Művelődési és Sportházban. A versenyen számos ország legjobb párosai, meghívott fellépők lépnek parkettre.
Köszönet a támogatóknak, a versenyzőknek a rendezvényt évről évre segítőknek, végül, de nem utolsó sorban a táncot szerető, hűséges közönségnek!